Máté evangéliuma

Az óegyházi hagyomány Máté evangéliumáról

Máté nevének jelentése „Az ÚR ajándéka”. Figyelemre méltó, hogy az elhívási (Mt 9,9) történetében a másik két szinoptikus (együttnéző) evangéliumban, a Mk és Lk szövegében Lévi kifejezés szerepel a Máté név helyett. Minden bizonnyal a kor szokása szerint kétnevű volt Máté. Némely kutató szerint Lévi a megtérését követően vette fel a Máté nevet. A legrégebbi óegyházi hagyomány egyértelműen Mátét tartja az evangélium szerzőjének. Papias egyik mondata alapján, melyet Kr. u. 125-130 között jegyzett fel, sokan arra gondolnak, hogy Máté evangéliuma eredetileg egy ún. Logia-forrás alapján, arámi nyelven íródott, és később fordították le görög nyelvre. Eusebiusz – Papias nyomán – úgy írt Mátéról, hogy a héberek számára írt egy evangéliumot, és az ő nyelvükön adta ki. Ma már arameizmusokról beszélnek a nyelvészek, és nem tekintik a görög szöveget arámi nyelvből való fordításnak. Az ószövetségi idézeteknél szívesen használja a héber szöveget, különösen ott, ahol önállóan dolgozik, viszont ott, ahol a szinoptikusokkal megegyezik, a görög nyelvű Septuagintát követi. A többi evangéliummal való összehasonlítás alapján tudjuk, hogy nem Máté a legidősebb evangélium, hanem Márk írása.

Máté evangéliumának szerzője

Foglalkozása szerint Galileában élő vámszedő volt, aki arámi anyanyelve mellett kiválóan tud görögül is. A szinoptikus evangéliumok íróihoz képest Máté az egyetlen igazi szemtanú, Márk csupán az evangéliumi történetek végére került be, mint fiatal gyermek. Máté neve csak a saját evangéliumában fordul elő, a többi helyen – mint fentebb láttuk – Lévinek nevezték. Figyelemre méltó, hogy az apostoli felsorolásban a neve mellett ott található a „vámszedő” megnevezés, míg a többieknél nincs foglalkozás megjelölés.

Máté evangéliumának jellegzetességei

A szinoptikus evangéliumoknak sok tartalmilag azonos részlete van, azonban mindegyik más kontextusba helyezi a történeteket, eltérő hangsúllyal fogalmazza meg a mondanivalót. Máté számára Jézus a megígért ószövetségi Messiás, Izrael királya. Az evangéliumban lépésről-lépésre erre haladnak az események. Az ószövetségi idézeteket is ennek a fényében emeli be a mondanivalójába, amelyet ún. reflexiós idézeteknek nevezünk. Tipikus kifejezése, hogy „beteljesedjen az írás”. (1,23; 2,6; 2,17-18) Az evangélium történeteinek a mondanivalóját az író saját koncepciójához finomítja, és azokat a helyzeteket emeli ki, melyek számára elsődlegesen fontosak. A hegyibeszédben Izraelnek új Alkotmányt ad Jézus, miután a nép megvetettjeiből választotta ki tanítványait. A halála is az ószövetségi prófétai jövendölések beteljesedésének jegyében valósult meg. Izrael egyre inkább szembehelyezkedik Jézussal, akiket a farizeusi vezetők jelképeznek. Az engedetlen nép, vezérmotívumként vonul végig a mátéi művön. Jézus a keresztfán kimondott „legyen meg a te akaratodban” végérvényesen vállalja a megváltást. Máté az egész írásában egyre inkább fokozza azt a feszültséget, mely Jézus és a népe között alakult ki, hogy az olvasók hiteles döntést tudjanak hozni a maguk életére vonatkozólag.

Máté evangéliumának irodalmi jellegzetességei

Máté evangéliuma, Márknak úgyszólván az egész anyagát bedolgozza a művébe. Az elbeszélések anyagában Márk lényegesen rövidebb, tehát a „vámszedő evangéliumában” hosszabb beszédeket találunk. Mindezek alapján bizonyosnak vehetjük, hogy irodalmilag Máté függ Márktól és nem fordítva. Törvényszerűségnek is felfoghatjuk, hogy egy szöveg minél rövidebb annál ősíbb és fordítva is igaz, minél hosszabb, annál inkább későbbinek tekintendő. Ami Máténál önálló anyagot jelent, az valószínű, hogy más forrásból került az evangéliumába. Ilyen külön anyag Jézus születését megelőző történet. Jézus Krisztus nemzetségtábláját Ábrahámig vezeti vissza, továbbá a napkeleti bölcsek és az egyiptomi menekülés. (1-2 fejezet) Azonfelül a passiótörténet egyes részei is eltér a többi szinoptikus anyagától csakúgy, mint Júdás sorsa. (27,3-10) Máté a törzsanyagba rendszerezte ezeket az önálló részeket. Van, amikor a hetes szám vezette a szerkesztésében, többek között a nemzetségtáblázatokban háromszor két hetes csoportot találunk. Vagy a hét jaj szó, a farizeusokkal való beszédben. (23 fejezet) Jézus beszédeit nagy beszédekké konstruálja össze, a hegyibeszéd (5,1-7,29), az utolsó időkről szóló tanítás. (24,4-25,46) Máté a külsőségek helyett az igazi vallásosságra helyezi a hangsúlyt. Jézus a követőitől igazi megtérést vár el, engedelmességet szeretettel együtt. Az olvasók zsidókeresztények lehettek, mivel nem magyaráz meg bizonyos zsidó szokásokat, kifejezéseket. Felismerte népének gyengéit, ugyanakkor örömmel fordul a jövő felé, melyben sokan elfogadják Jézust a megígért Messiásnak. A döntést mindenki egyénileg fogja meghozni. Ne felejtsük el, hogy az első keresztény gyülekezetekben a zsidó származásúak túlsúlyban voltak. Ugyanakkor a szerző túl tud látni saját nemzetének határain, és örömmel fogadta a pogánykeresztény missziót. A zsidó előírásokat a legmesszebbmenően betartja és „Isten országa” helyett „mennyeknek országáról” írt, még akkor is, ha a jézusi mondás az elsőt valószínűsíti. Az előbb említett zsidó szokásokat, szavakat nem magyarázza meg, mivel feltételezi ezek ismeretét: az imaszíj megemlítése (23,5), a szúnyog megszűrése és az edény külsejének megtisztítása. (23,24. 26) A könyvben nem fedezhetünk fel semmilyen júdaista hatást.

Máté evangéliumának keletkezési helye és ideje

Mint fentebb említettük a mű zsidókeresztény szemléletű, és Márk evangéliumát követően alakult ki. Görög nyelven fogalmazták meg, lehetséges keletkezési helye csak Izrael jöhet számításba. Görögország, vagy Itália, ugyan helyt adott kisebb zsidókeresztény kolóniának, azonban jelentősebb létszámú közösség nem tudott kialakulni. Egyiptom sem jöhet igazából szóba, mivel a keresztény tanítás erre a területre később jutott el. Így egyetlen lehetőség maradt keletkezési helynek ez pedig Jeruzsálem és környéke. Amennyiben Jeruzsálem pusztulása után keletkeztetjük, akkor nem kapunk választ arra, hogy miért nem szerepel a könyvben plasztikusabban a város lerombolásának képe. A templom pusztulása (Kr. u. 70) után az ún. templomadó megszűnt (Kr. u. 71), az evangéliumban viszont még szerepel. Ez a rész is egy hagyományanyagként értelmezendő és nem lehet bevezetéstani kérdésre szűkíteni. Máté, Lukács evangéliumával lehet egyidős, és Kr. u. 60-70 között keletkezhetett legkorábban. A legkésőbbi keletkezés Kr. u. 75 környéke, de 80-nál későbbi nem lehet az irat. A második században már széles körben ismertté vált Máté írása. Nem találkozunk benne a zsidó- és pogánykeresztény konfliktussal, valószínűleg tudatosan kerüli el a korának egyik legkényesebb kérdését, melyet majd az Apostolok cselekedetei könyv teljes mélységében feltár.