| Hírek : „Kövesd a Bibliát!” – Veszprémben |
„Kövesd a Bibliát!” – Veszprémben
2010. november 8-13. között, Veszprémi Gyülekezetünkbe érkezett az egyházunk által kiadott, 66 nyelven írt vándorbiblia és az ATF (Adventista Teológiai Főiskola) által készített vándorkiállítás, melyet a testvéreink közreműködésével összeállított egyedi Biblia-gyűjteménnyel egészítettünk ki.
A hét minden napját igyekeztünk kihasználni, hogy hitünk mércéjét és alapját, a Szentírást magasra emeljük környezetünk számára. Így hétköznap délelőttönként, előre egyeztetett időpontban, gimnazista osztályoknak, multimédiás vetítéssel kísért kiselőadást tartottunk, ahol a Biblia keletkezése, elterjedése és mondanivalója került bemutatásra.
Esténként, ima- és tapasztalati óra, illetve evangelizációs alkalommal igyekeztünk elmélyíteni a Biblia iránti elköteleződést, mind a magunk, mind barátaink szívében. Kedden az életmódklub résztvevői számára a „Biblia és az életmód"; csütörtökön a Bibliai Szabadegyetem hallgatóinak pedig „Legnagyobb kincsünk, a Szentírás" címmel tartottunk előadást. Szerdán és pénteken este a tapasztalati órákon megindító volt hallgatni azon tapasztalatokat, ahogy az idősebbek és a fiatalok elmesélték, hogyan szólalt meg számukra az Ige.
Összességében körülbelül 400 diák és mintegy 100 barát, ismerős fordult meg az imatermünkben berendezett kiállításon.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy ez által a program által felhasznált bennünket, miközben embertársaink szívébe véste Szavát.
T. Sz.
forrás: www.adventista.hu
|
| |