| Hírek : Dráma Szabolcsban 2009. június 7. |
Dráma Szabolcsban 2009. június 7.
2009. június 7-én délután orkán erejű széllel és pusztító jégesővel csapott le a vihar Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jó néhány településére. A természeti csapás által sújtott településeken mintegy 30 testvért ért említésre méltó kár. A Tiszavidéki Egyházterület Bizottsága Viharkár Bizottságot hozott létre a keletkezett károk felmérésére és a szükséges intézkedések koordinálására. A bizottság tagjai: Pócsi László és Szilasi Zoltán, az érintett gyülekezetek lelkipásztorai, valamint Bokor Ferenc, építési vállalkozó.
A fent említett Viharkár Bizottság június 16-i helyszíni szemléjén részt vett ifj. Szőllősi Árpád, újonnan megválasztott egyházterületi titkár-pénztáros testvér is, aki az AdventInfo szerkesztőségének telefonos megkeresésére elmondta: „Számomra az ürömben örömet jelentett, hogy bár több testvérnek is sajnos kár érte a házát, ők mégis az imaházakban keletkezett károk rendbetételét tartják a legfontosabb feladatuknak. A helybeli testvérek közreműködésével folyamatosan halad a helyreállítás. Hálásak vagyunk Istennek a testvérek által felajánlott adományokért és a nemzetközi ADRÁ-tól érkező anyagi segítségért".
A következő, képekkel illusztrált beszámolót, mely jól szemlélteti a jégeső által okozott pusztítás mértékét, ifj. Szőllősi Árpád testvér készítette, a természeti csapást átélt testvérek elmondásai alapján.
Az egyik presbiter testvérünk elmondta, hogy ilyet még nem látott (50 éves) sem ő, sem a 80 éves édesapja. Épp az udvaron volt, amikor hirtelen „hátba vágta" a szél. Olyan erős volt, mintha szabályosan hátba verték volna, alig tudott megállni. Száraz jégeső kerekedett. Meggy, tojás, barack nagyságú.
Amit a TV mutatott, az mind semmi ahhoz képest, amit a helyszínen lát az ember. Nyírtura, Nyírbogdány, Kemecse, Demecser és még néhány település, ahol adventisták élnek, szinte nincs olyan ház, ahol ne tört volna be az ablak vagy a tető, vagy ne rongálódott volna meg a fal. Sok háznál teljesen hiányzik a cserép vagy pala. Még a lemeztetőkön is keletkezett horpadás vagy lyuk.
Több embert elvitt a mentő, mert leütötte a barack nagyságú jég. A testvérek szinte megállás nélkül dolgoznak, hogy mihamarabb fóliával boríthassák a megrongálódott tetőket. Nyírturán és Nyírbogdányban is jégkár érte az imaházunkat, de nem lett totálkáros. A növényzet olyan, mintha fűnyíróval apróra vágták volna. A gyümölcsös, a veteményes egyaránt siralmasan néz ki, minden odaveszett. A derékvastagságnál nagyobb fák kettétörtek. Egyik testvérünknek a gépkocsiját szitává lőtte a jég, tönkretéve az ablaküveget és a karosszériát is.
A feleségét, aki önkormányzati dolgozó, aznap (7-én, vasárnap) nem engedték haza, mert a katasztrófavédelem miatt bent kellett maradnia. A Tűzoltóság fóliát oszt, a sok betört ablak miatt kevés az üveges. Sokan azt sem tudják, hogy lesz újra tető a fejük felett... Egy fiatalember, aki új BMW-t vett, kiszaladt, hogy garázsba vigye a kocsiját, de mielőtt megfogta volna az autó kilincsét, leütötte egy jégdarab, úgyhogy kórházba vitte a mentő.
KiVi
Kedves Testvérek! Továbbra is várjuk adományaitokat „Nyírségi vihar" megjegyzéssel az alábbi bankszámlaszámra:
ADRA Segélyezési Alap: OTP Bank Rt. 11707024-20430928
forrás: www.adventista.hu
| |
When Coco Crisp moved to the plate last season, his walk-up song was "Who Gon Stop Me." Chorus has become a question of
Louis Vuitton Bags
law once Crisp reached base. Not many have shown the ability to stop Crisp recent seasons. He went 39-for-43 on stolen base attempts in 2012, pushing the total of three years to 120 steals in 136 times. That's a 88 percent success rate on 45 attempts per season. None of the six players with at least 45 attempts since 2010 to win more than 83 percent of the time. Rickey Henderson never level in more than three years, 86 percent of his entire career. The highest level of performance
New Balance Men's
baseball seem to have built impressive streaks. Basestealing Crisp in recent years, there are two notable. From July 10, 2011, through June 21, 2012, Crisp stole 36 bases in a row without rain. Ignore pickoffs creeping consecutive Crisp in the August 2012 and encompasses 15 other stolen. (Catcher only stop Crisp in 2012 was Jose Lobaton.), high levels of activity leave us motives and funny. How is that Crisp-level skills in the 74 percent achieved before 2010 turned into a thief and the best scorer in the league? There
kate spade bags
are speed-like Billy Hamilton, a Henderson-like stagger and hubris *, or something else? I watched every Crisp's stolen base attempt in 2012 in an effort to find out. Previous plan was to write descriptions of attempts during her pitcher and Catcher, and to assign blame to one slow in the battery. But when they finished in the final after 10 stolen bases Crisp on years (I worked for went), it was clear that the Catcher's rarely wrong. backstops against the run gana only three of the final 10 steals,
Kate Spade Handbags
which Crisp seven sacks to go without challenge. On the season, Crisp stole 20 of 39 bases and has not thrown away, including four in double-steal. As part of the review, I kept track of a few variables, along with a cast. Most especially, I said something about attempts. If Crisp taken before they started paying her pitcher shoulder, it was usually after a glance or two, so I embraced running as Crisp see whether her pitcher shoulder started to give birth at the same Crisp cut, then it
michael kors bags online sale
went down to the running as Crisp to move here are the results in full ..: Apart from any double steal, Crisp ran 12 times and 22 times its looks. (One who is determined not run.) He draws four stolen check gana gana-powered and 14 steals move-powered. When Crisp looks out, he was about Unstoppable, in part because he was focused on getting a good jump more than the good. He knew he could step up or start running. Image shows the fabric Lincecum after completing a glance at
new balance shoes for men
Crisp. With Lincecum was staring in at the plate, about to start his delivery, Crisp is the second half of the third. By the time the airport was crossing the plate, the image below, Crisp is about three-quarters of the way to the base. Ivan Rodriguez took the ball in his prime. Kicker is that Lincecum knew Crisp was in the mood, because he knows the game before. Even with that knowledge Lincecum keep 't stop him or make the game close. Crisp not only succeeds when her pitcher
Michael Kors Outlet Online
shoulder neg