A Könyvek könyvének titkai

BIBLIAI SZABADEGYETEM - Veszprém

Az apostolok cselekedetei

A könyv címe: Ezt a könyvet a korai időktől kezdve Az apostolok cselekedetei néven ismerték, azonban a név nem szerepel a könyvben.

A legkorábbi rendelkezésre álló könyvmásolatok, amelyeket Papirus 45 és Codex Sinaiticus néven ismerünk, nem említik az „apostolok” szót, csak a „Cselekedetek” felirat található rajta. Ez érthető is, mert az apostolok nem minden történetét jegyzi fel a könyv. Néhány fejezet Péter és János munkásságát írja le, míg a többi Pál megtérését és szolgálatát említi első római fogsága idejéig. A többi apostol szolgálatáról csak röviden szól az irat. Az elbeszélés a tizenkét apostol közül főleg Péter, Jakab és János vezető szerepét hangsúlyozza, ugyanakkor kiemeli Pál munkásságát, azét az apostolét, aki Jézus földi élete idején nem volt a tanítványok között.

A II. századtól kezdve elindult egy olyan folyamat, amivel az apostolok életét és tapasztalatait akarták igazolni. Ezeket az apokrif írásokat is „Cselekedeteknek”-nek nevezték el. Éppen ezért különböztették meg a kanonikus „Cselekedetek” könyvét a „Az apostolok cselekedetei” elnevezéssel.

2. A könyv szerzősége: A könyv bevezetése (1:1-4) világossá teszi, hogy Lukács evangéliumát és Az apostolok cselekedeteit ugyanaz a szerző, Lukács írta. A korai egyház szinte sohasem kérdőjelezte meg a könyv hitelességét, ami hamar elnyerte biztos helyét az Új Testamentumban.

3. A könyv történeti háttere: A Római Birodalom aranykorát éli. Augusztus császár olyan erős közigazgatási alapot fektetett le, amelyre jól építhet az utána következő erős uralkodó, de egy gyengébb utód sem rombolhatta le egykönnyen. A Római Birodalom állampolgárai élvezhették a civilizáció előnyeit akkor is, ha gyenge vagy ha zsarnoki uralkodójuk volt. A könyv által felölelt időszak alatt (Kr. u. 31-63) a következő császárok uralkodtak: Tibériusz (14-37), Caligula (37-41), Claudius (41-54) és Néró (54-68). Négyük közül Tibériusz és Claudius tett sokat a birodalom érdekében, viszont Caligula és Néró már inkább csak rontottak rajta. Az eltérő vezetés ellenére az evangélium hirdetésére összességében megfelelő körülmények formálódtak. A meglehetősen stabil kormányzás, a közös közigazgatási rendszer, a római jogrendszer, a kiterjesztett állampolgársági státusz, a fegyelmezett katonaság által biztosított békés körülmények, az akkor ismert világ minden sarkába elvezető úthálózat, az általánosan értett és használt görög nyelv – mind fontos tényezői voltak annak, hogy az apostolok végrehajthatták feladatukat.

Az új vallás számára eleinte előnyös volt a judaizmussal való kapcsolat. A birodalom minden részében szétszéledve éltek zsidók, akiknek hitét végeredményben tolerálta Róma. Az ebből a vallásból önállósult kereszténység szintén elnyerte ezt a toleranciát. A judaisták később kegyveszetté váltak. Követőit Claudius uralkodása idején Róma kiutasította (ApCsel 18:2). Az erőteljes zsidó nemzeti törekvés miatt Palesztinában pusztító lázadás tört ki Kr. u. 66-70-ben. Ennek az időszaknak a legszörnyűbb eseménye Jeruzsálem elpusztítása volt 70-ben. A zsidóság egyre nehezedő helyzetével a kereszténység helyzete is nehezebbé vált. Nem volt törvényesen elismert vallás, tagjai sem élveztek legális védelmet. A problémák gyarapodásával, mint pl. Róma leégése Kr.u. 64-ben, a kereszténység a helyzet áldozatává vált. Az ekkor kezdődött üldözés példát teremtett az elkövetkező időszakra nézve. Lukácsnak a kereszténység történelméről szóló beszámolója ezen a háttéren érthető.

4. A könyv témája: Lukács saját szavai szerint előző könyvében azt írta meg, amit Jézus cselekedett és tanított. Világos történeti betekintésével érzékeltette, hogy Jézus földi munkája csak kezdet volt. A történet nem lehetett befejezett az őskeresztény egyház életének kezdteti eseményeinek ismertetése nélkül, hiszen ebben is Jézus tettei mutatkoztak meg. Lukács kihangsúlyozza, hogy a tanítványok munkájában Krisztus munkája folytatódik. ApCsel 1:8-ban azt a feladatot fogalmazza meg, amire épül a tanítványok feladata. Engedelmeskedve Mesterük parancsának, a tanítványok bizonyságot tesznek (1) Jeruzsálemben, (2) egész Júdeában, (3) Samáriában és (4) „a földnek végső határáig”. Lukács nyomon követi a tanítványok tetteit, és a könyv beszámol a korai egyház terjedéséről.

Egy másik jelentős fejlődésről is beszámol ez az irat. Az egyház eredetileg főleg zsidókból állt, viszont nem tölthette volna be világszéles misszióját, ha megmarad a másokat kizáró judaista típusú vallásnak. Fel kellett hagynia a kirekesztő lelkülettel. Lukács felvázolta ennek lépcsőfokait. Elmondta, hogyan nőtte ki magát egy zsidó szektából egy nemzetközi vallássá a kereszténység, míg Pál már arról számolhatott be, hogy az evangélium „hirdetetett minden teremtménynek az ég alatt” (Kol 1:23). Lukácstól tudjuk, hogy zsidók ezrei, papokat is beleértve, hamar elfogadták az evangéliumot (ApCsel 6:7). Filep által, az üldözés nyomán, hamarosan eljutott az evangélium a samaritánusokhoz és egy részben zsidó hitre tért etióp emberhez (8. fej.). Hallhatunk arról is, hogyan találkozott Péter a római századossal, Kornéliusszal (10. fej). Lukács leírta azt is, hogyan prédikáltak czirénei és ciprusi férfiak nem-zsidóknak az első alkalommal (11. fej.), hogyan fogadták el az evangéliumot, valamint Pál és társai hogyan evangelizálták a pogányok sokaságát (13, 14. fej.). Beszámolt arról is, hogyan biztosították az apostolok, főleg Péter és Jakab segítségével, hogy a pogányok közül megtértek szabadok legyenek a zsidó rituáléktól (15. fej.). Feljegyzéseit azzal a lendületes beszámolóval fejezi be Lukács, amelyben leírja az evangélium elterjedését a római világ keleti részén (16-28. fej.). Bemutatja, hogy a kereszténység jobbára a pogány, azaz nem-zsidó világ nemzetközi vallásává lesz.

Lukács kifejezetten ennek a mozgalomnak vált a történészévé. A pogányokért akart munkálkodni. Komoly érdeklődést mutatott a nem zsidó származásúk hívők iránt.

A könyv szerzője tisztába volt azzal, hogy milyen döntő szerepe volt a Szentléleknek az egyház kezdeti növekedésében. Attól a naptól kezdve, hogy Jézus „parancsolatokat adott a Szentlélek által az apostoloknak” (1:2), a Szentlélek a vezetők és társaik tanácsadójaként jelent meg. A pünkösdi csodától kezdve „megtelének mindnyájan Szentlélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok” (2:4). Kis idővel később a hívők „betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják” (4:31). A hét férfi, akiket diakónusnak választottak ki, „Szentlélekkel és bölcsességgel teljesek” (6:3), akik közül az egyik legkiemelkedőbb István, „ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú” (5. v.) volt. A beszámoló előre haladtával a Szentlélek folytatja vezetését – olyan eseményekben is, mint pl. Pál felszentelése (9:17), a pogányok gyülekezetbe való befogadásában (10:44-47), Barnabás és Pál missziómunkára való kiválasztásában (13:2-4), a jeruzsálemi tanácskozásban (15:28) és Pál misszió útja során (16:6-7). Az apostolok cselekedetei könyvét tehát a Szentléleknek az apostolokon és követőiken keresztül végzett munkájáról szóló beszámolónak is tarthatjuk.  

5. A könyv vázlata:

I. Bevezetés: 1:1-11

II. Jeruzsálemi szolgálat: 1:12 – 7:60

III. Szolgálat Palesztina és Szíria területén: 8:1 – 12:23

IV. Pál első misszióútja: 12:24 – 14:28

V. A jeruzsálemi zsinat: 15:1 – 35

VI. Pál második misszióútja: 15:36 – 18:22

VII. Pál harmadik misszióútja 18:23 – 21:17

VIII. Pál elfogása és tárgyalása 21:18 – 26:32

IX. Utazás Rómába és bebörtönzés 27:1 – 28:31