|
2007.10.04. Márk evangéliuma
A KÖNYVEK KÖNYVÉNEK TITKAI
Márk evangéliuma
Az evangélium szerzője
A szerzőről aránylag keveset tudunk. A könyv sehol sem nevezi nevén, keveset utal érdeklődési körére, személyiségére. Az evangéliumot korai, megbízható egyházi hagyomány Márknak tulajdonítja, és ebben nincs okunk kételkedni, hiszen Márk-János nem tartozik az ősegyház nagy nevei közé, csak szerény apostol-tanítvány. Jeruzsálemi származású, anyja Mária, házukban gyakran gyűltek össze az első gyülekezet tagjai és vezetői. Az ún. első missziói útra együtt indul Pállal és Barnabással, de Ciprustól visszafordul, így a második missziói út előtt Pál és Barnabás, Márk nagybátyja összekülönbözik miatta. Ezen a ponton, kb. Kr.u. 50-ben Márk eltűnik az újszövetségi elbeszélésekből és tíz évig nem is bukkan fel újra. Pál később kiengesztelődik iránta (vö. Kol 4:10), később csatlakozik Pál kíséretéhez. Mindenesetre Márk állandóan azoknak a köröknek a közelében él, amelyek az első időben az evangéliumi hagyomány hordozói. Eleinte egy szűkebb látókörű zsidókeresztyénség híve; de ezen hamarosan túljut és élénken kapcsolódik bele Pál pogánymissziói munkájába. Az első idők gyülekezetei körében szemtanúnak számit; ezért vihette magával Pál és Barnabás az első missziói útra segítségként. Alighanem rá vonatkozik a 14:51 adata is. Ezek az adatok egyeznek Mk írójának az iratból következtethető jellemével. Márk személyét az 1Pt 5:13 utalásán kívül a későbbi egyházi hagyomány is szoros kapcsolatba állítja Péterrel: Papias Péter „tolmácsának” és igehirdetése feljegyzőjének nevezi, Origenes szerint egyenesen Péter maga bízta meg mindannak a feljegyzésével, amit igehirdetésében Krisztusról mondott (Eusebius szerint Péter római igehirdetésének hallgatói kérték erre). Eusebius által feljegyzett hagyomány szerint ő alapította az alexandriai gyülekezetet.
Az evangélium helye a kánonban
A „Márk szerinti evangélium” újszövetségi kánonunkban és a szinoptikusok között a második. Az eredeti sorrend: Mk–Lk–Mt–Jn, később Mt tekintélyi alapon az első helyre kerül: ősibb típusú evangéliumnak tűnik fel, és Mk mintha Mt kivonata volna. Ma már tudjuk, hogy Mk mind Mt-nak, mind Lk-nak forrása, de időrendi sorrendben is első helyre kívánkozik. Mivel azonban az újszövetségi kánon sorrendje nem ilyen igények szerint jött létre, ezért nyugodtan meghagyjuk a kánoni sorrendet.
Az evangélium keletkezési helye és ideje.
Az óegyházi hagyomány Mk római keletkezéséről beszél; az evangélium latinizmusai magukban véve ezt nem bizonyítanák, de a hagyomány adatát jól alátámasztják. Ennek nem mond ellene az, hogy az evangélium nyelve görög: ennek a nyelvnek a használata Rómában és Itáliában is általános volt ebben az időben. Márk Rómában előzetesen hosszabb időt tölthetett együtt Péterrel, és valószínűleg Péter halála ösztönözte művének megírására: Nagyon korai keletkezésre az evangélium anyagának elemzése alapján sem gondolhatunk, a legvalószínűbb az, hogy a 60–70 közötti évtizedben keletkezett Mk. Erre vall a többi szinoptikushoz való viszonya is. Első olvasói az evangéliumból következtethetően pogánykeresztyének – esetleg rómaiak – voltak.
Az evangélium irodalmi sajátságai.
Mk nyelve sokkal kevésbé áll irodalmi hatás alatt, mint Mt-é vagy Lk-é. Lépten-nyomon felismerhető tudatos és tervszerű szerkesztő munkája, de gazdag anyagát nyelvi kifejezés tekintetében sokkal kevesebb önállósággal és egyéni leleményességgel kezeli, mint Mt és Lk. Ábrázolási eszközei népszerűek, de éppen ezért bizonyos, hogy a hagyomány anyagát Mk őrzi a leghívebben. Nyelvi kifejezése erősen a tartalom hatása alatt áll, ezért stílusa olykor egyenetlen (ez magyarázza egyenetlenségét, nem források használata). Legfőbb stiláris sajátsága, az ismétlés is ösztönös, nem tudatos művészi eszköz. Legnagyobb értéke abban van, hogy a hagyomány tartalmának hű megőrzése az a cél, amelynek a nyelvi kifejezést is föltétlenül alája rendeli. Ezért ad elő egy-egy történetet terjedelmesen, ezért emel ki olykor érzelmi mozzanatokat. Általában egyszerűen szerkeszt, szereti a mellérendelést, a beszélők szavainak idézését (oratio recta), az elbeszélő jelent, és különösen szívesen alkalmazza egy-egy elbeszélésének bevezetésében az euthys adverbiumot. Egymást követő rövid mondataiban gyakran mondatról-mondatra változik az alany (ld. pl. a 16:6k.-ben), sok vulgáris szót is használ, de sémitizmusai nem gyakoribbak, mint a többi szinoptikuséi: ezek anyanyelvéből származhatnak.
Az evangélium tartalmi sajátságai.
Márk evangeliuma történelmi elbeszélés, amely az Úr Jézus Krisztus személyének és működésének reprezentatív képét mutatja be. Mk-ban Jézus szavainál sokkal nagyobb hangsúly esik tetteire; tanítására néha éppen csak utal, de még rövid tartalmukat sem adja. Jézus tetteinek ez a kiemelése az író theologiai döntése: pogánykeresztyén olvasóinak Jézus tettei mondtak valószínűleg legtöbbet. Mk az ószövetségi ígéretekkel nem állítja kapcsolatba Jézus életének eseményeit, mert ez olvasóinak nem lett volna beszédes, de az evangélium szilárd theologiai alapja Márk felfogásában is Jézus Messiás-voltának titka. Márk és olvasói tudják, hogy ez a titok Jézus földi életében nem válik tapasztalati úton szemlélhetővé. Mk Jézusa másként ad jelt messiási küldetéséről: megjelenik az emberek életében, cselekszik, tetteit nem magyarázza, hanem visszavonul, és várja azok döntését, akiknek az életét így megérintette. E sajátsága miatt nevezgették Mk-t „a rejtett epifániák könyvének”.
Az evangélium szerkezete, a befejezés.
Az evangélium döntően igehirdetés kíván lenni, a dolog természetéhez híven tanító formában. Ennek megfelelően gyűjti össze a hagyomány elemeit, és ezeket egy életrajzi keretben helyezi el: ez nem lép fel részleteiben a történeti helyesség igényével, de egészében híven követi Jézus életének döntő szakaszait (munkásságának előkészületei, galileai tevékenységének ideje, útja Galileában és környékén, Galileából Jeruzsálembe, a jeruzsálemi időszak, Jézus szenvedése és halála, a halála utáni események). Az evangélium végén számos kéziratban szereplő 16:9–20 Jézus megjelenéseit összegezi Mt, Lk és Jn alapján. Ha az evangélium a 16:8-nál végződik, akkor a befejezés feltűnően abrupt. Hogy ez volt-e mégis az eredeti befejezés, vagy az elveszett, illetve az evangélista nem tudta befejezni művét, ezt nem tudjuk megítélni. De hogy az egyházi használatban hamar kezdték a 16:8 után egy befejezés szükségét érezni, azt mutatja egy szemmel láthatóan nem eredeti rövid befejezés, de mutatja az említett szakasz aránylag korai (a 2. század közepére tehető) jelentkezése. Mindenesetre ez a hosszabb befejezés hiteles hagyományanyagot tartalmaz, ha nem is Márktól származik, és az Újszövetségnek mai formájában szerves alkateleme.
Az evangélium vázlata
Isten Fiának evangéliuma Mk 1,1.
I. A felkészülés 1,2-13.
1. Az előfutár Názáret 1,2-8.
2. A megkeresztelés 1,9-11.
3. A megkísértés A puszta 1,12-13.
II. A szolgálat kezdete 1,14-5,43.
1. Megbízatás – kapernaumi működés Galilea 1,14-2,12.
2. Folytatás Galileában, tanítás 2,13-4,34.
3. További szolgálat: hatalom Tízváros 4,35-5,43.
III. A szolgálat kiteljesedése, konfliktus 6,1-8,26.
1. Hitetlenség Názáret 6,1-6.
2. Politikai veszély-tömeg akarata visszavonulás a pusztába 6,30-56.
3. hagyományőrzés 7,1-23.
4. A nép álmélkodása (visszavonulás) Tírusz, Szidón, Tízváros 7,24-8,26.
IV. A szolgálat lezárása, kihívás 8,27-10,30.
1. A tanítványok előkészítése a szenvedésre (vissz.von.) Cézárea, Filippi 8,27-9,50.
V. Az utolsó út, kereszt
1. tanítja a tanítványokat útközben Jeruzsálem felé 10,32-45.
2. Betegek gyógyítása Jerikó 10,46-52.
3. Győzelmes bevonulás Jeruzsálem 11,1-11.
4. Igehirdetés Jeruzsálemben 11,12-12,44.
5. Jövendölés 13,1-37.
VI. A passió, katasztrófa 14,1-15,47.
1. Az összeesküvés 14, 1.2.10.11
2. Betániai közjáték Betánia 14,3-9.
3. Az utolsó vacsora Jeruzsálem 14,12-26.
4. Gecsemáné 14,27-52.
5. A per Kajafás előtt 14,53-65.
6. Péter megtagadja Jézust 14,66-72.
7. Kihallgatás Pilátus előtt 15,1-20.
8. Keresztre feszítés 15,21-41.
9. Temetés 15,42-47.
VII. Feltámadás
1. Az új kezdet 16,1-8.
2. Utóirat 16,9-20.
| |