JEREMIÁS SIRALMAI

Bevezetés, a könyv címe

            Jeremiás siralmai a héber költészet remekműve. A héber kánonban az Iratok (Ketubim) között az un. ünnepi tekercsekben foglalt helyet a Prédikátor és az Eszter könyve között. Az eredeti héber neve a könyv első szavából ered „Ekah” (magyar fordításban=jaj). A könyv címe a görög fordításban „Thrénoi=könnyek, míg a Vulgátában Lamentationes=panaszkodások.

A könyv szerzője és a keletkezési ideje

            A könyv szerzője ismeretlen, de bizonyos következtetéseket mégis levonhatunk a szerzőséggel kapcsolatban. A zsidó tradíció egyhangúlag Jeremiásnak tulajdonítja. A Septuagintában Jeremiás könyve után lett besorolva, egyrészt mivel történetileg kapcsolódnak egymáshoz, másrészt a szerzőségre vonatkozó elfogadott hagyomány miatt. A Septuaginta felirata arra utal, hogy Jeremiás könnyezett a fogság és Jeruzsálem elhagyatottsága miatt. A szerző ugyanakkor Jeruzsálem ostromának és elesésének szemtanuja. Ez derül ki a könyvben található szemléletes leírásokból (1:13-15; 2:6,9; 4:1-12). Emellett számtalan hasonlóságot találunk a két könyv között (Jeremiás könyve és a Jeremiás siralmai). Pl. a „leánya” kifejezés mintegy 20 alkalommal fordul elő mindkét könyvben. A keletkezési idő megállapításánál a könyv tartalmát kell figyelembe vennünk. Azt feltételezhetjük, hogy nem sokkal Jeruzsálem pusztulása után keletkezhetett, ami ie. 586-ban történt.

Történelmi háttér                        

Jeruzsálem második ostroma megtörtént Nabukonodozor vezetésével, ahogy a 2Kir 25:8-12. verseiben találjuk. A babiloni fogság volt a legkétségbeejtőbb esemény Júda történetében. Ugyanakkor ez az esemény gyakorolta a legnagyobb hatást Isten megismerésének fejlődésében. Jeruzsálem katasztrofális pusztulása egy magyarázatot igényelt, amit a könyv írója biztosított. De nemcsak a Jeruzsálem bukása feletti síránkozás és az ítélet szólal meg a könyvben, hanem arra való felhívás is, hogy helyezzék magukat Isten kegyelmébe ami a bűnbánó lelkületű emberek számára elérhető: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” 3:22-23.

A könyv vázlata

               I. Jeruzsálem pusztulása                                       1:1 - 22

              II. Isten haragja népe ellen                                    2:1 - 22

            III. A zaklatott próféta                                             3:1 - 66

             IV. Jeruzsálem legyőzött népe                                4:1 - 22

              V. Ima a helyreállításért                                         5:1 - 22

A könyv szerkezete

A könyv szerzője kifinomult irodalmi eszközöket használ üzenetének alátámasztására. Ezek közül három különösen fontos, de a fordításban ezek már nem könnyen ismerhetők fel.

1) A szerző akrosztichont alkalmaz a mű részeinek a megjelölésére.

2) Minden szakasz másként rendezi a verseket a akrosztichon sémája szerint.

3) Változásokat találunk a névmásokban és a nézőpontban.

Az első fejezet 22 verset tartalmaz, és sorban halad végig az ábécé betűin (akrostichon). Az akrostichon mellett minden vers három egymáshoz kapcsolódó gondolatot tartalmaz. Pl. az első vers:

1.      Mennyire magányosan űl a város, ami egykor népes volt;

2.      Olyan lett, mint az özvegy, pedig egykor nagy volt a népek között;

3.      Ő, aki hercegnő volt, most egy kényszermunkássá lett.

A második fejezetben is megtaláljuk az akrostichont, de egy elferdítéssel, mivel az ábécé betűinek sorrendje egy helyen (pl. P, Q) fel van cserélve. Számtalan magyarázata lehet ennek, mint pl. felhívja a héber olvasó figyelmét, és egy kiegyensúlyozatlanságot teremt. A szerkezet ilyen módosítgatásával fejezi ki, hogy a dolgok nincsenek rendben. Az első fejezethez hasonlóan a második is hármas gondolatokat tartalmaz.

            A harmadik fejezetben 66 verset találunk. Minden egyes vers egy gondolatot tartalmaz. Ez a fejezet is akrostichonokban van megírva, de három-három azonos betűvel halad végig az ábécén. Ebben a fejezetben is megtaláljuk a sorrendcserét ugyanazon a helyen, mint az előző fejezetben.

            A negyedik fejezet 22 verset tartalmaz, és minden vers két gondolatot foglal magába. Itt is megtaláljuk az akrostichont és a sorrendcserét is, a második fejezethez hasonlóan.

            Az ötödik – egyben az utolsó – fejezetben szintén 22 verset találunk, amelyek egy-egy gondolatot tartalmaznak. Ennek ellenére itt nem találkozunk akrostichonnal. Arra gondolhatunk, hogy a szerző ezt a szerkezetet hívja segítségül, hogy a siratás különdöző szakaszainak kifejezésére. Az akrostichonok összeomlása az utolsó fejezetben azt fejezi ki, hogy a sirató elveszítette a kontrolt az érzelmei felett. Ahogy a hármas gondolategységek átváltása egyes egységekre, a bánat intenzitásának növekedését próbálja kifejezni, ahogy a mellkas gyorsabban zihál. A két gondolategységekre való visszatérés az energia vesztéséről beszél, azután elcsendesedik.

Mit mondanak el az egyes fejezetek?

1. fejezet – Jelentés a hírszobából. Az első fejezet a nemrégen Jeruzsálemben történt eseményekről beszél, mintegy a kívülálló szemlélőnek a nézőpontjából. Úgy is elképzelhetjük ez, mint az egyik vezető hírt a tévéhíradóból. Az 1-11. versek úgy szólnak, mintha egy helyszíni tudósítást hallanánk, a 12-16-ban maga Jeruzsálem beszél a saját szenvedéseiről, míg a 17. versben a kamera visszatér, hogy megmutassa Jeruzsálem gyászban kitárt karjait. A fejezet vége tovább ecseteli a szomorúságát.

2. fejezet – Összekapcsolódni a valósággal. A második fejezetben megváltozik a helyzet a szerző számára. Az a felismerés, hogy maga az Úr volt, aki a pusztulást hozta, megtöri a szerző védekezését és engedi, hogy elöntsék a személyes emlékek. Az első 10 vers leírja, hogy mit tett Isten a várossal. A 11. vers bizonyítja, hogy a szerző maga átélte ezeket: „Szemem könnybe borult, bensőm háborog, a földre roskadtam népem leányának romlása miatt,”  A fejezet hátralévő részében a szerző az átélt emlékek nyomása alatt áll.

3. fejezet - A gyász személyessé válik. Ebben a fejezetben a szerző megadja magát az eseményeknek, és a gyász súlya teljesen reá nehezedik. Az 1-18. versekben azt látjuk, ahogy kétségbeesésbe és csüggedésbe süllyed, mindaddig míg azt mondja a 18. versben: „Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban!” A szerző úgy látja a személyes szenvedését is, mint az Úr kezét az életén. A 19-26. versekben viszont újra összekapcsolódik az Úr jellemével. Egy rövid imádságot mond itt el, és azonnal egy mélységes, drámai válasszal találkozunk. Nem lehetne nagyobb ellentét a 18. és a 21-22. versek között. A szerző önsajnálatának nyoma sem marad, és a figyelmét a következő generációra (40-47) majd a társadalomra fordítja (48-56).

4. fejezet – Nemzeti bűnvallás. A negyedik fejezetben már nincs nyoma a korábbi fejezetek lendületének. Szemben a 1 és a 2 fejezet hármas gondolatsorával és a 3. fejezet egyes gondolatsorával, itt 22 kettős gondolatsort találunk. Az első 16 vers újraismétli a Jeruzsálem utolsó napjait, míg az utolsó versek egy nemzeti bűnvallást és reménységet tartalmaznak. Az érzelmi energiák azonban, amelyek a 3. fejezetet mozgatják, már szétszóródtak, és a könnyek kezdenek kiszáradni.

5. fejezet – Nemzeti imádság. Az utolsó fejezet egy nemzeti odafordulás Istenhez. Az előző fejezethez hasonlóan közösségi hangvételű. Az alázatosságról szól, ahogy a nemzet kéri az Urat, hogy fordítsa feléjük az orcáját és lássa meg az állapotukat, azután pedig kéri a helyreállítást. Az utolsó versek a könyörgést mondják el, ahogy Izrael fiai Istenhez fordulnak a fogságban. Láthatjuk benne mind a reménységet, mind a türelmetlenséget, és egy bizonyos bizonytalanságot is a jövőre nézve.

A Jeremiás siralmai egy speciális helyet foglal el a zsidó nép életében. Minden évben, amikor megemlékeznek az első és a második templom pusztulásáról (TISHA B’AV, Av hónap 9-dike), hangosan felolvassák a könyvet. Az előző este egyedül vacsoráznak, és másnak böjtölnek a gyász kifejezéseként.

Összegezés

A Jeremiás siralmai a gyászt és a szomorúságot fejezik ki, és példát adnak arra, hogyan kezeljük azt. Egy olyan világban élünk, amikor továbbra is tele vagyunk könnyekkel. A világ eseményei folyamatosan megrendítenek bennünket, és sokan személyes életünkben is tapasztalunk ilyeneket. Ezért vissza kell térnünk az Úrhoz Jeremiáshoz hasonlóan, mert nála kegyelem és megbocsátás van.