Mózes első könyve (Genezis)

A könyv elnevezése

A Genezis az emberiség, illetve az izraeli ősatyák történeteit eleveníti meg, a világ teremtésétől kezdve az Egyiptomba való letelepedés időszakáig. Genezis az ötkötetes Pentateuchos első könyve. Az írás a világ teremtésével kezdi mondanivalóját, Jákob temetésével fejeződik be. Az 1-11 fejezetek az ún. „Őstörténet”, amelyet az ábrahámi történetek követnek. A Genezis szó jelentése: kezdet, eredet. A héber Bibliában a „Berésit” elnevezéssel találjuk meg. A Károli Bibliában Mózes első könyvének van nevezve. Szerzője: Mózes, akinek a neve egyiptomi eredetű, azonban héberül is van jelentése: „vízből kihúzott”. Mózes személyéről egyetlen forrásunk van, a Szentírás, sem izraeli, egyiptomi szövegek nem említik meg a nevét, ami nem furcsa, hiszen személyével hozható kapcsolatba a nagy nemzeti katasztrófa, amikor a rabszolganép elmenekült Egyiptomból, az elsőszülöttek halála árán.

Keletkezése

Az ötkötetes mű bevezetője a Genezis. Szerzőségével kapcsolatban nagyon elterjedt, hogy nem Mózes az írója. Négy forrást említenek meg a szövegekben: Jahvista, Elohista, Deuteronómista, Papi. Mózes különböző hagyományanyagokat, és szakkifejezéseket használt fel, azért, hogy mind a 12 törzs elfogadja az általa írt könyvet, mely nem jelenti azt, hogy évszázados fejlődési folyamat eredménye lenne a könyv. Évezredes szájhagyományt is felhasznált a hatalmas mű megírásához, többek között az Ábrahámmal kapcsolatos szövegeknél, teremtéstörténetnél, ősi hely- és földrajzi neveknél. Mai tudomány mindenekelőtt hosszú keletkezéstörténettel számol a Pentateuchos estében, mely nem tartható. Meg kell említeni, az úgynevezett dubletteket, mely két, vagy több hagyomány egybecsiszolásával alakult ki, továbbá a héber költészet is szívesen felhasználja ezeket az eszközöket. A pusztai vándorlás alatt Mózes írta a többi négy könyvvel együtt a Genezis könyvét, melyet pontosan megőriztek a törzsek, majd másolták és továbbadták az utókornak, majd legvégül a maszoréták punktációval látták el és a kánon részévé vált.

Teológiai jellegzetességei

Teremtéstörténettel kezdődik: 1,1-2,4a-ig. Berésit (kezdetben) szó egyetlen kivételtől eltekintve (Ésa 46,10) mindig státus constructusban áll (birtokviszonyban), fordítása: Teremtés kezdetén. A teremtés 6 nap alatt zajlik le, ezáltal ritmikus szerkezetet kap a szöveg. Érdekes megjegyezni, hogy a 3. és a 6. napon egyaránt 2-2 teremtési esemény történik. Az este és reggel kifejezés refrén csodálatos költői ritmusba helyezi el az egész fejezetet, mégsem egyszerű költői szerkezettel állunk szemben, ahol a ritmus fontosabb lenne, mint maga a mondanivaló.

Több látszólagos ellentmondással is találkozhat a kedves olvasó, melyet értelmeznünk kell. Többek között a negyedik napon található a nap, a hold, és a csillagok teremtése. Mi volt a világossággal eddig? JHVH szó ősi jelentése közelebb visz bennünket a végső megoldáshoz: Tűz, Világosság. Csillagok sem az emberi sorsot határozzák meg, mint ahogy a sumér kultusz tanította, hanem az éjszakát jelzi.

Az ’asza’ (csinálni)és a ’bara’ (teremteni) kifejezések használata eltérő. Az állatoknál a ’bara’ kifejezés található, az embernél a rxy „jácar” (formálni) kifejezést alkalmazza. Az ember: az Elohím (Isten) képmása. A képi ábrázolás ugyan tilalmazott volt, már a mózesi időben is, akkor miként lehet az ember Isten képmása? Az ember Isten árnyéka (celem), mely a Teremtőre úgy hasonlít, mint az árnyék az azt okozó valóságra, vagy egy másik hasonlat szerint, mint a kép arra, akiről megfestették. Az ember a természet része, földből vétettünk, rxy/”jácar” (formálni). Egymás mellé rendeltség is itt jelenik meg, az ókori gondolkodásban ez teljesen elképzelhetetlen lett volna. Amennyiben a Pentateuchos fejlődés eredménye lenne, semmiképp nem találhatnánk benne ilyen forradalmian új gondolatokat. Ádám: hármas jelentésárnyalata: vörös, ember, termőföld.

Ábrahámi történetek

Elhívása Hárán városából történt, amely mérhetetlen sok lemondással járt, mely nem csupán szegényítette, hanem gazdagította is a pátriarkát. Áldás jelentősége itt folytatódik, a teremtéssel kezdődik. Isten ígérete: nagy néppé válik a családja, azonban nincs fiú utódja. Sára a feleség Ábrahámhoz adja szolgálóját Hágárt, a Hammurapi törvényének 146 §-a alapján, ugyanis ha nincs utód a törvényes feleségétől, akkor ez felajánlhatja a szolgálólányát ágyasnak, akitől végül Ismael megszületik.

Izsák megszületését követően beteljesedik az ígéret, a nevének jelentése: „nevetés”. Ábrahám próbája, hogy képes lenne-e bármit feláldozni Istenért. Jahve a fiát, Izsákot kéri égőáldozatként, amit kész meg is tenni az idős pátriarka, azonban Isten angyala megállítja Ábrahám kezét. Izsák és Rebeka házassága az isteni gondviselés és a titokzatos áldás megnyilvánulása. Jákob és Ézsaú harca és küzdelme az elsőszülöttségi jog megvásárlása és az atyai áldás csalás útján való megszerzése nem függetleníthető a gondviseléstől.

Jákob és fiai

Jákob esetében ugyanaz a helyzet áll elő, mint Ábrahámnál, hosszú ideig nem született gyermeke. Végül négy feleségétől (Lea, Zilpa, Ráhel, Bilha) 12 gyermek látta meg a napvilágot, az elsőszülött Rúben volt.

József elkényeztetett fiatal, akit testvérei egy kútba dobtak, majd félve a testvérgyilkosságtól inkább eladják rabszolgának Egyiptomba. Hithűsége miatt börtönbe került, később az isteni gondviselés folytán a Fáraó bizalmasává válik. Családot alapított és az éhség elől menekülő idegenekben felismeri testvéreit. Felfedi magát, majd az apját és az egész családját Egyiptomba hívja, ahol nagy néppé válnak. Később meghal az idős családfő, Jákob, végakarata szerint a kánaáni makpélai barlangba temetik el Ábrahám és Izsák mellé. Itt jegyezzük meg, hogy a Jákob testét – egyiptomi szokásoknak megfelelően – mumifikálták. Az 50. fejezet leírása az első írott emlék, hogy a Nílus-menti országban miként zajlott egy ilyen konzerválás. Részletesen olvashatjuk, hogy negyven napig tartott a balzsamozás, melyet szakképzett orvosi csoport végzett el, majd az ún. siratás időszaka, mely hetven napig folytatódott.

A testvérek nagyon féltek József megtorlásától. A temetésen József nagylelkűsége isteni gondviselésként jelenik meg a testvérek életében. József halálával fejeződik be a könyv, mely egy nagyon érdekes szokást rögzít. József végrendelkezett, hogy halálát követően a csontjait majd vigyék el az utódok akkor, amikor Isten meglátogatja Izraelt és kivonulnak az ígéret földjére.